egérke
Felhasználó
 Fórummániás
| Üzenetek: 437 |   | Karma: 10 Adatlap
|
!!!!!SZOCTÁM, LAKTÁM, ÖSZTÖNDÍJAK!!!!! - 2009/10/21 16:07
Hmm. Nagyon dühös vagy. Lehet, hogy én is az lennék, de lehet, hogy nem PT-re. Nem tudom. Az, hogy az anyagi helyzeted nem indokolta a pályázat beadását, mindenesetre megnyugtató. Ezt egyáltalán nem gúnyból mondom. A pénz mindig, mindenkinek jól jön. Én például soha nem értettem, hogy miért jár több támogatás a három gyereket nevelő, jól kereső szülőknek, mint édesanyámnak, aki egyedül tartott el kettőnket úgy, hogy apám egyetlen fillért sem adott hosszú évek óta. Én ezt is igazságtalannak tartottam, de a törvényalkotókat ez nem érdekli. Valahol nyilván meg kell húzni a határt. Én azt kívánom neked is, magunknak is, hogy ne legyen szükségünk segélyre vagy támogatásra. Ha pedig nem lesz rá szükségem, nem fog bántani, hogy más kapja "helyettem".
baksa írta: Kedves P Tamás!!
Felháborító, és elkeserítő is egyben, hogy több mint 600 000 Ft-tól biztos hogy megfosztott, azzal, hogy félretájékoztatott, a szociális támogatással kapcsolatban. Ugyanis én megkérdeztem, hogy jár-e a nagycsaládosoknak automatikusan, és erre ön azt válaszolta, (igaz csak szóban) hogy nem. Így én nem adtam be a féléveim során a kérelmet. Azonban most hivatalos tájékoztatást kértem az oktatási jogok biztosának hivatalából, akik azt mondták, hogy ezidáig IGENIS JÁRT? vagyoni helyzettől függetlenül. Ettól a félévtől lehet a nagycsaládosok vagyoni helyzetét is vizsgálni, és azalpján megítélni. NAGYON BÁNOM? HOGY SOHA NEM ADTAM BE A KÉRELMET ÉS HOGY ERRŐL NINCS HIVATALOS ELUTASÍTÁSOM!!!! EZ ESETBEN UGYANIS AKKOR LENNE JOGORVOSLATI LEHETŐSÉGEM!!
ESZMÉLETLENÜL FELHÁBORÍTÓNAK TARTOM szemrebbenés nélkül FÉLRETÁJÉKOZTATOTT, és megvont tőlem több százezer forintot.
Ezúton szeretném erre felhívni minden nagycsaládos figyelmét, aki beadta és esetleg alutasították, hogy menjen utána a dolognak!!!
|
|
|
| |
baksa
Felhasználó
 Alakuló Külkeres
| Üzenetek: 48 |   | Karma: 0 Adatlap
|
!!!!!SZOCTÁM, LAKTÁM, ÖSZTÖNDÍJAK!!!!! - 2009/10/21 15:52
JAH....
ÉS MINDEN ELSŐFÉLÉVES JÁRJON UTÁNA, HOGY HOGYAN LEHET ALAPTÁMOGATÁST IGÉNYELNI!!!!
MERT LEHET ILYET, MINDEN ELSŐFÉLÉVESNEK BIZONYOS FELTÉTELEKKEL, CSAK NEM SZÓL RÓLA SENKI, NEM JÁR ALAPBÓL, CSAK HA AZ EMBER VALAHONNAN VÉLETLENÜL MEGTUDJA, ÉS IGÉNYLI.
aZT AJÁNLOM MINDENKINEK HOGY NÉZZEN UTÁNA!!!
|
|
|
| |
baksa
Felhasználó
 Alakuló Külkeres
| Üzenetek: 48 |   | Karma: 0 Adatlap
|
!!!!!SZOCTÁM, LAKTÁM, ÖSZTÖNDÍJAK!!!!! - 2009/10/21 15:49
Figyelj... Én csak azt utálom hogy hülyének néznek. A tanulmányi ösztöndíj mindig novemberben szokott megjönni 3 havi egyszerre, azzal a címszóval, mert én már erre személyesen rákérdeztem, hogy még nekik sem utalták... PEDIG EZ NEM LEHET ÍGY MERT A PSZF-esek, MAX OKTÓBERBEN MEGKAPJÁK MINDIG........nem hiszem hogy a minisztérium csak a külkernek nem utal  EZ BIZONY A SULINAK KAMATOZIK ADDIG AMÍG NEM UTALJÁK KI:........gondolják így ők is jól járnak egy kicsit.... a hülye diák meg éljen amiből akar...menjen dolgozni, vagy vegye fel a diákhitelt ...és majd nyögje a részleteket..... ez egy iylen ország...semmin nem kell csodálkozni
batiz írta: Gondolom az adott havi ösztöndíjat azért utalják adott hó 30.-án, hogy majd februárra is legyen pénzünk, amikor is megint nem jön majd időben a (második féléves) ösztöndíj… Kedves gesztus, csak szerintem vagyunk páran akik most számoltak azzal a plusz kéthavival (szept, okt) amit most visszafelé kéne megkapnunk… Most megkapjuk a szeptemberit "pluszban", az októberit meg megkapjuk vmikor november elején (okt 30 as utalás + 10 nap átutalási idő), tehát gyakorlatilag a szeptemberiből októberi lett, az októberiből novemberi, stb...
Szerintem nem kellett volna megelőlegezni a hallgatók egyetértését abban, hogy minden kifizetés csússzon egy hónapot. Ha vki akart februárra is, az max nem vette volna ki a bankból a szeptemberit vagy a októberit, de így muszáj kivenni, mert a novemberi csak devember első hetében jön meg.
Az a legsz**abb az egészben, hogy már komolyan én érzem magam kellemetlenül, hogy itt akadékoskodom, ahelyett, hogy ürülnék neki, hogy megkaptam egyáltalán az engem jogosan megillető pénzt. Tudom ebben az országban ez is nagy szó, de azért legközelebb figyelhetnének az illetékesek az iylen apróbb "nüanszokra" is. Az rendben van, hogy fizetést is hó végén kapnak az emberek, a különbség csak abban van, hogy mi ezért már sz*vtunk fél évet és nem most dolgozunk meg érte havonta…
|
|
|
| |
batiz
Felhasználó
 Netfüggő
| Üzenetek: 156 |   | Karma: -2 Adatlap
|
!!!!!SZOCTÁM, LAKTÁM, ÖSZTÖNDÍJAK!!!!! - 2009/10/21 11:06
Gondolom az adott havi ösztöndíjat azért utalják adott hó 30.-án, hogy majd februárra is legyen pénzünk, amikor is megint nem jön majd időben a (második féléves) ösztöndíj… Kedves gesztus, csak szerintem vagyunk páran akik most számoltak azzal a plusz kéthavival (szept, okt) amit most visszafelé kéne megkapnunk… Most megkapjuk a szeptemberit "pluszban", az októberit meg megkapjuk vmikor november elején (okt 30 as utalás + 10 nap átutalási idő), tehát gyakorlatilag a szeptemberiből októberi lett, az októberiből novemberi, stb...
Szerintem nem kellett volna megelőlegezni a hallgatók egyetértését abban, hogy minden kifizetés csússzon egy hónapot. Ha vki akart februárra is, az max nem vette volna ki a bankból a szeptemberit vagy a októberit, de így muszáj kivenni, mert a novemberi csak devember első hetében jön meg.
Az a legsz**abb az egészben, hogy már komolyan én érzem magam kellemetlenül, hogy itt akadékoskodom, ahelyett, hogy ürülnék neki, hogy megkaptam egyáltalán az engem jogosan megillető pénzt. Tudom ebben az országban ez is nagy szó, de azért legközelebb figyelhetnének az illetékesek az iylen apróbb "nüanszokra" is. Az rendben van, hogy fizetést is hó végén kapnak az emberek, a különbség csak abban van, hogy mi ezért már sz*vtunk fél évet és nem most dolgozunk meg érte havonta…
riverside, motherfcuker |
|
|
| |
RapidRabbit
Felhasználó
 Alakuló Külkeres
| Üzenetek: 35 |   | Karma: 0 Adatlap
|
!!!!!SZOCTÁM, LAKTÁM, ÖSZTÖNDÍJAK!!!!! - 2009/10/21 10:03
aki kapott szoctámot,annak már fent van neptunon? én nem látok semmit
|
|
|
| |
baksa
Felhasználó
 Alakuló Külkeres
| Üzenetek: 48 |   | Karma: 0 Adatlap
|
!!!!!SZOCTÁM, LAKTÁM, ÖSZTÖNDÍJAK!!!!! - 2009/10/21 07:46
Kedves P Tamás!!
Felháborító, és elkeserítő is egyben, hogy több mint 600 000 Ft-tól biztos hogy megfosztott, azzal, hogy félretájékoztatott, a szociális támogatással kapcsolatban. Ugyanis én megkérdeztem, hogy jár-e a nagycsaládosoknak automatikusan, és erre ön azt válaszolta, (igaz csak szóban) hogy nem. Így én nem adtam be a féléveim során a kérelmet. Azonban most hivatalos tájékoztatást kértem az oktatási jogok biztosának hivatalából, akik azt mondták, hogy ezidáig IGENIS JÁRT? vagyoni helyzettől függetlenül. Ettól a félévtől lehet a nagycsaládosok vagyoni helyzetét is vizsgálni, és azalpján megítélni. NAGYON BÁNOM? HOGY SOHA NEM ADTAM BE A KÉRELMET ÉS HOGY ERRŐL NINCS HIVATALOS ELUTASÍTÁSOM!!!! EZ ESETBEN UGYANIS AKKOR LENNE JOGORVOSLATI LEHETŐSÉGEM!!
ESZMÉLETLENÜL FELHÁBORÍTÓNAK TARTOM szemrebbenés nélkül FÉLRETÁJÉKOZTATOTT, és megvont tőlem több százezer forintot.
Ezúton szeretném erre felhívni minden nagycsaládos figyelmét, aki beadta és esetleg alutasították, hogy menjen utána a dolognak!!!
|
|
|
| |
Anett
Felhasználó
 Járási Batman
| Üzenetek: 63 |   | Karma: 1 Adatlap
|
!!!!!SZOCTÁM, LAKTÁM, ÖSZTÖNDÍJAK!!!!! - 2009/10/20 21:58
sziasztok! egy olyan kérdésem lenne, ha neptunban átvált teljesitettre az utalás akkor onnantól max ilyen egy héten belül megjön elvileg a pénz a számlára?szval a banktól függ ?mert itt vki azt irta fórumon hogy ez semmit sem jelent még várhatunk egy honapot...
|
|
|
| |
esztejke
Felhasználó
 Kezdő Külkeres
| Üzenetek: 13 |   | Karma: 0 Adatlap
|
!!!!!SZOCTÁM, LAKTÁM, ÖSZTÖNDÍJAK!!!!! - 2009/10/20 21:55
Sziasztok! Ezek szerint, aki kap szoc támot, annak már kint kellene lennie??? Nos ez szívás.....Vki tud arról vmit, hogy felebezés mikor lesz?AZért ebben az a szép és jó, hogy semmilyen hivatalos, vagy legalább fél hivatalos dokumentum sincs, hogy ki hogy mennyit......Szval jó lenne ha erről az illetékes gondoskodna, mert azt hiszem a tájékoztatást azért elvárhatják a diákok is....vagy tévedek?????
|
|
|
| |
Mesike
Felhasználó
 Kezdő Külkeres
| Üzenetek: 3 |   | Karma: 0 Adatlap
|
!!!!!SZOCTÁM, LAKTÁM, ÖSZTÖNDÍJAK!!!!! - 2009/10/20 21:32
Elkeserített, de azért köszönöm a választ!Dzsé írta: Mesike írta: Nem tudja valaki, hogy a bursáról mikor lesz hír? Illetve, hogy mikor fogják végre átutalni a tanulmányi ösztöndíj első hónapját??
"Nem akarom elkeseríteni, de erre még egy kicsit várnia kell. Október 20.-ig kell visszaigazolnunk, hogy kik jogosultak rá és kik nem. Ez után fogják megküldeni a BGF Rektori Hivatalának azt a listát, amelyen az utalandó összegek szerepelnek. Majd amikor én tőlük megkapom, akkor tudom kiírni a neptunba és az utalást elindítani. Ez az ünnepre való tekintettel min. 3 hét." Üdv. P. Tamás
|
|
|
| |
Butterfly
Felhasználó
 Netfüggő
| Üzenetek: 169 |   | Karma: 1 Adatlap
|
!!!!!SZOCTÁM, LAKTÁM, ÖSZTÖNDÍJAK!!!!! - 2009/10/20 20:15
berniii írta: Még én se találtam meg, bár előfordulhat,h rossz helyen kerestem Melyik "fül" alatt kéne lennie? Köszönöm a segítséget előre is!
fölül pénzügyek,aztán ösztöndíjak,kifizetések
|
|
|
| |
|