Legends Never Die 3. - Elvis Presley két élete és egy halála

Írta: Zsuzsó | 2008. 10 17.

elvis_presley.jpgKétség sem fér hozzá, hogy Elvis adta el a legtöbb lemezt a zene történetében, úgy 1.6 milliárd darabot és ez a szám még mindig növekszik. Az amerikai álom megtestesítője volt, egy olyan ember, aki már életében legendává vált. Generációról generációra öröklődik a csodálat és tisztelet iránta. Vajon, mi vezetett ahhoz, hogy a legszebb férfikorban járó sztár élete olyan hirtelen ért véget?

elvis_presley_2.jpgGladys Presley 1935. január 8-án eredetileg ikreknek adott volna életet, két fiúnak, a szülést azonban csak egyikük élte túl, Elvis Aaron Presley (akit emiatt egész életében bűntudat gyötört).

Noha a srác egy puskát szeretett volna kapni tizenegyedik születésnapjára, édesanyja egy gitárt vett neki, így a zenében találta meg önmagát. Szegény sorsuk miatt sokat költözködtek, 1948-ban átmentek Memphis-be, hogy a szülők jobb megélhetést biztosítsanak neki. Az itteni iskolában lépett fel először, de nem figyelt fel rá senki. Csöndes, félénk, visszahúzódó gyerek volt, nem voltak közeli barátai. Egyedüli társaságát a piszkálódó kölykök adták, akiknek nem tetszett Presley furán kinéző haja - 10 centivel hosszabb volt és hátrazselézett. A későbbiekben ez a hajviselet védjegyévé vált.

Fiatal korában sokféle munkát kipróbált, habár még egyáltalán nem gondolt énekes karrierre, számára ez csak hobbi volt. Teherautósofőrként dolgozott, hogy besegítsen a családi kasszába, és kiélhesse feltűnési hajlamát, hiszen minden ruhát megvett, ami feltűnő, színes és egyedi volt.
Azonban 1953 nyarán bement egy stúdióba, ahol bárki lemezre énekelhette a hangját mindössze 2 dollárért, akár ajándéknak is. Viszont Presley nem ajándékozni akart, hanem kíváncsi volt, hogy milyen a hangja lemezen. Sajnos 1 évig nem figyelt fel rá senki és már-már feladta, amikor utolsó kísérletként újra elment a stúdióba. Két számát felénekelte és eljött a várva várt siker. A tulajdonosnak, Sam Phillipsnek pont rá volt szüksége, egy fehér bőrű, fekete torkú énekesre. Felvették a 'That’s alright' című dalát, ami kirobbanó sikert aratott. A rocktörténészek egy része azt a napot a rock and roll születésnapjává kiáltották ki.

elvis-presley_4.jpgEgy év alatt, 1955 közepére olyannyira felpörgött Elvis karrierje, hogy a kis kiadó nem bírta már a nagy felhajtást: a menedzselését átadták Tom Parker-nek, aki akkor már ismert név volt a könnyűzene világában. Elvis fellépései egyre nagyobb tömegeket vonzottak, leginkább a tinilányok indultak be rá. Az addig visszafogott, zárkózott srác a színpadon kirobbant, a csípőjét olyan átéléssel forgatta a zenére, hogy a nőnemű vendégek sokszor az ájulásig sikoltoztak.

Hollywood gyorsan lecsapott rá, három filmet forgattak vele egymás után, amik persze hatalmas anyagi sikert és még több rajongót hoztak. Közben visszatért Memphis-be, ahol százezer dollárért megvette a "Graceland" névre keresztelt birtokot. Úgy tűnt, semmi sem állhat karrierje útjába, de megkapta katonai behívóját. A katonaévek alatt sem felejtették el, továbbra is mindent megvásároltak, amin ő volt látható. Ekkor ismerte meg Priscillát, akit később feleségül is vett, majd megszületett imádott lánya, Lisa Mary.

Elvis ekkor kapott rá igazán a különféle serkentő, altató és fogyasztó tablettákra, amiket aztán egyre nagyobb számmal tömött magába. Összesen 32 filmben szerepelt, a mennyiség azonban olyannyira a minőség kárára ment, hogy elhatározta: elég a kaptafafilmekből, irány a színpad. 8 év kihagyás után, megújult erővel koncertezett újra, a 68-as Comeback show a karrierje egyik legragyogóbb fénypontja volt.

priscilla_presley_5.jpgPályafutása csúcspontján járt, Amerika a lábai előtt hevert, bármit megtehetett. Sokat kaszinózott, bulizott a fellépések között - ekkor fonódott össze a neve Las Vegasszal.

Azonban a hanyatlás 1972-be elindult. Priscilla megunta, hogy hetekig nem látta férjét és egy éven belül el is vált tőle.
Elvis láthatóan nem volt már a régi, hatalmas zabálásokat rendezett és egyre több, egyre veszélyesebb tablettákat szedett.
Kedvenc étele a 7000 kalóriás, óriás banános szendvics volt. A recept a következő: végy két szelet kenyeret, vastagon kend meg vajjal, csorgass rá mézet, borítsd be egy-egy előzőleg szétnyomkodott banánnal, ragaszd össze őket és süssd ki forró, olvasztott vajban. Ébredés után, reggeli előtt, még az ágyban két ilyet betolt és csak aztán indult a nap. Mit ehetett össze, ha ezzel indított?
A koncertek egyre többször torkollottak botrányba: a számok közepén elfelejtette a szöveget, érthetetlenül dadogott maga elé, karate-bemutatókat tartott, életfilozófiájáról mesélt hosszú, unalmas perceken át. Jogosan kérdezhetnénk, hogy akkor ki volt kíváncsi rá? Mindenki, mivel még mindig az igazi Elvist látták benne az emberek, undor helyett csak csodálkoztak azon az emberen, akivé vált és féltették őt. Rosszakarói, irigyei voltak, akik megpróbálták széttörni az imázsát több-kevesebb sikerrel, de a közönség és a barátok kitartottak mellette.

1977. június 26-án Indianapolis-ban adta utolsó koncertjét, ami valahogy annyi eltelt év után visszaadta az igazi Elvis Presley-t rajongóinak. Már-már mindenki elhitte, hogy minden rendbejött, a Király végre újra önmaga.
Alig két hónapra rá, augusztus 16-án állítólagos szívroham következtében meghalt, a világ ledöbbent és egy emberként zokogott.

elvis_presley_6.jpgA sikerszéria azonban folyamatosan pörög tovább, úgy tűnik, Elvis nem megy ki a divatból: 2001 januárja és 2004 júliusa között hét további Greatest Hits és feldolgozáslemez jelent meg tőle az amerikai Billboard slágerlistán (70 héten át mozogtak az első és 200-adik hely között). Az aktuális vonalat követő remixek már egy olyan táborból szereznek újabb rajongókat, akik jóval a halála után születtek. Mostanáig az angol slágerlistán 18 első helyezett kislemeze van, amivel felűlmúlja a Beatles 17 legjobbját.

Mi lehetett Elvis titka és hogyan fajulhatott ilyen csúfos bukásba az élete? Állítólag a nagy pénz bolondította meg, egyesek szerint a katonaság után már lényegében halott volt, mások azt mondják Hollywood a hibás. Egy biztos: azóta sem volt még egy olyan zenész, aki munkájával ilyen szinten befolyásolta volna az egész világ gondolkodását, életét, mi több: történelmét! Egyik legjobb barátja, Bruce Springsteen a következő szavakkal búcsúztatta halálakor: "Van egy csomó kemény srác. Vannak trónkövetelők. Vannak küzdők. De Király csak egy van."


Oszd meg a véleményed másokkal. (0 hozzászólás)