A Brawn szárnyalása
|
Írta: Krisz | 2009. 06 19. |
Az eddigi hét futam igen kiábrándító volt az "élcsapatok" számára. Eljött az ideje annak, hogy nem csak a régi nagy versenyzők nevei kezdenek el kiveszni a Forma1-ből, hanem a nagy istállók is, akik az elmúlt egy évtizedben mindent megnyertek, amit csak lehetett. De az új csapatok sem tudnának sikereket elérni, ha nem olyan nagy nevek állnának mögöttük mint például Ross Brawn, aki a Ferrarit aranykorában egymás után 5 világbajnoki címhez segítette hozzá. Lehet, hogy egy hasonló kor elé nézünk, csak most már a saját nevét használja majd?
Az egészet lehet a diffúzorra fogni. Meg lehet az új szabályokra. Nagyjából két hónapig. De már június van, túl vagyunk hét futamon és ebből hatszor Button nyert. Ez biztos jelent valamit. Ha mást nem, hogy egy jó pilóta a tökéletes autóval bármire képes. Egyedül az ifjú Sebastian Vettel tudta felvenni a versenyt az angol versenyzővel, megnyerve a kínai nagydíjat, ami egyben a Red Bull első futamgyőzelmét is jelentette. Mindenki más csak mentegetőzik és megpróbálják másra fogni a gyengélkedést. Ez mára már elég unalmas kezd lenni és elég szokatlan is, hogy a világbajnok csapatok hétvégéről hétvégére ugyanazzal a szöveggel jönnek, hogy "hoztunk néhány fejlesztést", "sokat várunk tőle" és még hasonlók. Majd vasárnap délután kiderül, hogy semmivel sem kerültek előrébb. Még a Ferrariról is azt hittük Monaco után, hogy talpra állt, de ezt a kijelentést a török nagydíjon mutatott teljesítménnyel el is lehet felejteni. De nem csak a Ferrari mutat tragikus teljesítményt a nagy autógyártók közül, hanem mindegyik. Egyedül a Toyotának sikerült komolyabb sikereket elérnie, de nekik is csak önmagukhoz képest. A csapatok szenvedése pedig leginkább a pilótákra van rossz kihatással. Ha egy versenyző hozzá van szokva hogy nyerhet, nagyon nehezen mond le erről az érzésről, és ha a saját csapaton belül nem tudja ezt megoldani, elkezdődhetnek az átigazolások is. Ám a Forma 1 jelenlegi legnagyobb sztárja biztosan nem fog átigazolni, hiszen mostanra saját csapata van és egy rendkívül jó pilótája.
Ami viszont elég szomorú, hogy a versenyek megint kezdenek unalmasak lenni. Nagyjából mint 6-7 éve, mikor Schumacher kijött a boxból, megnyerte az időmérőt, majd a versenyt is. Hiába az új aerodinamikai szabályok, a slick gumik és a KERS bevezetése a könnyebb előzhetőségért, alig néhány izgalmas akciót lehetett eddig látni. Még a középmezőnyben is a rajt után beáll egy sorrend, és ez később alig változik. A FIA részéről is csak mélyen hallgatnak, hogy mennyire nem jöttek össze a látványosabb versenyekről tervezett álmok.
Maradva a terveknél és a FIA-nál, a következő évre szóló kettős szabályrendszer bevezetése az, amiről rengeteget hallani a médiában. Ha Max Mosley nyilatkozik mindig a radikális költségcsökkentési tervezettről van szó, mely szerint egy-egy csapat maximum 40 millió angol fonttal gazdálkodhatna egy évben. (Jelen pillanatban a csapatok nagyobbik fele 350 millió dollárnyi forrás felett rendelkezhet.) A költségplafon eddig csak a F1-es mezőnybe betörni kívánó más szériákban versenyző csapatoknak nyerte el a tetszését. Sem a FOTA tagjai, sem pedig Bernie Ecclestone számára nem elfogadható ez az új feltétel. De a szabályokat egyelőre nem ők hozzák, így nem tudnak mást csinálni a csapatok, mint kilépéssel fenyegetőzni, Ecclestone pedig perrel fenyegeti a kilépni szándékozó istállókat, hiába a több mint 10 új csapat, akik leadták nevezésüket a 2010-es évre. A rajongók nem rájuk kíváncsiak elsősorban, hanem az olyan nevekre mint Ferrari, Mercedes vagy Sebastian Vettel és Jenson Button. Ami egyelőre nagyon meglepő, hogy miért nem kezdtek el tárgyalni egy párhuzamos sorozatról ilyen nagy számú jelentkező mellett. Könnyedén össze lehetne szedni még egy mezőnyi csapatot, és utána mindenki eldönthetné, hogy maximalizált vagy korlátlan költségvetéssel akar dolgozni. Természetesen egy ilyen helyzetben biztosra vehető, hogy azonnal előkerülne a kis csapatok részéről, hogy ők a Fomra1-be akarnak bekerülni, nem pedig valami hasonlóba.