Netminiszterelnöki Verseny Bemutatkozó

Írta: Szabó Norbert Ádám | 2010. 03 17.
A játékról

Első alkalommal kerül megrendezésre a Heti Válasz és a Média Hungária szervezésében Magyarország Netminiszterelnök választása. Ez tulajdonképpen egy online kampányverseny, melynek megrendezését Barack Obama internetes kampányának sikere ihlette. Fontos hangsúlyoznom, hogy a verseny az aktuálpolitikától teljes mértékben elhatárolódik.
Több mint kétszáz pályázat közül egy neves szakmai zsűri választotta ki a legjobb nyolcat.

Rólam

Szabó Norbert Ádám vagyok, idén végeztem a BGF-PSZK-n közgazdászként. A Netminiszterelnök-választásról először 2009 decemberében hallottam. A pályázat megírására többek közt az motivált, hogy a játék keretein belül lehetőséget kaphatok a hangadásra, és hogy diáktársaim figyelmét felkeltsem és változni, változtatni akarásra buzdítsam őket. Rájöttem, hogy a fiatalok elérésének leggyorsabb és leghatékonyabb eszköze az internet. Ezen médium segítségével szeretném minél szélesebb körökkel megismertetni ötleteimet. Jelöltként célom és feladatom a kampánycsapat összetartása, munkájának segítése, szervezése, és persze programunk közvetítése a világ felé. Főiskolai tanulmányaim felkészítettek minderre; aktív tagja voltam a Hallgatói Önkormányzatnak, illetve az Aiesec Szervezetnek is.

A csapatról

A pályázat megírásában a legnagyobb szerepet Török Zsanett, a jelenleg nyolcfős csapatom kampányfőnöke vállalta. A többi tag már a téma kiválasztása után csatlakozott hozzánk – név szerint: Benedek Gábor, Kovácsik Levente, Nagy Péter, Ódor Richárd, Teknős Ferenc és Tóth Viktor. A legkülönbözőbb személyiségű emberek vagyunk, de pont különféle látásmódjainkat kihasználva tudunk igazán hatékonyan együtt dolgozni.

Programunkról

Nem könnyű pár szóban bemutatni a programunkat, mert elég összetett és részletekre kiterjedő. Talán azt a legfontosabb kiemelni, hogy a kortársaink gondolkodásmódját akarjuk formálni, legalábbis motiválni őket, hiszen bennük van a jövő! Sajnos ennek ellenére csupán igen kevesen próbálnak tenni egy jobb országért; ehelyett sikk lett „szidni a rendszert”, és a felelősséget másokra tolni. Ezt szüli az elégedetlenség, de eltökélt szándékunk új lehetőségeket mutatni.
Ehhez első lépésként, egy úgynevezett Virtuális Ötletházat, azaz egy internetes versenyjátékot fogunk létrehozni, ahol az általunk felvetett, változtatásra szoruló témákhoz várjuk a pozitív erejű ötleteket, hozzászólásokat. Ezt a honlapunkon, a netminiszterelnok.velvel.hu oldalon részletezem is. Illetve összekovácsoló erőként, Budapest kedvelt közterületén, az Erzsébet téri Gödörnél, mindenki számára ingyenesen elérhető vezetékmentes internet-hálózatot fogunk létrehozni; ez ügyben az első lépéseket már megtettük az Internet-szolgáltatók irányába. Ezt a mozgalmat később szeretnénk kiterjeszteni más közterületekre, illetve akár vidékre is. A fenti két pontot, azaz a virtualitást és a való életet összekapcsolandó, a pontgyűjtő versenyen legjobban szereplőket időről-időre aktivizálnánk, és valódi, személyes gyűléseken, amolyan „klubdélutánokon” valóban megszólaltatnánk őket.
Tehát mi egy igazi közösségépítő programot álmodtunk meg, ahol az internet dinamizmusát a személyesség erejével összekapcsolva löknénk egy kicsit a jó, a motivált irányba az országot.

A szavazásról

Április elsején lesz a szavazás, amikor is az internet-felhasználók a netminiszterelnok.hu oldalon keresztül voksolhatnak ránk. Ösztönző jelleggel, az első pozitív lépés megtételeként, győzelmünk esetén a teljes pénznyereményt, a nettó félmillió forintot a Gyermekrák Alapítvány részére ajánljuk fel.

Adományozz egy kattintással, segíts, hogy közösen jobbá tehessük az Országot: Szavazz Szabó Norbert Ádámra!