FIN 2004 - Capoeira bemutató

Írta: Brizsi | 2004. 04 22.
20040422_1.jpgSzemek tágra nyílva, emberek állukat keresve a földön, s közben meredten néznek előre. Tegnap (a FIN-en) először találkoztam a tánc- és harcművészetet egybeölelő capoeira képviselőivel. Rögtön lenyűgöztek, mintha egy másik világba kerültem volna.
Nehéz megmondani, mi az, ami megragadott benne. A zene, az ének és a tánc totális összhangjával tudnám megmagyarázni.

20040422_2.jpgEzek a srácok igazán beleélték magukat, minden porcikájukkal és ezt nagyon jó érzés volt látni. Egyfajta extázis volt leolvasható az arcukról. Nem volt egy felesleges izom sem, testük egészét felhasználták a mozdulatokhoz... amelyek nem egy jól betanult koreográfia részei voltak, hanem belülről jöttek.

20040422_3.jpgA szaltók és szinte már akrobatikus mozdulatok mögött komoly munka áll. Legalább annyira, mint annak idején 300 évvel ezelőtt a brazil rabszolgák körében, akiknek létkérdés volt e harci technikák elsajátítása. Táncként beszéltek róla, de valójában küzdeni tanultak. Erre azért volt szükség, mert más módja nem volt, hogy önvédelmi módszerüket kifejlesszék. Nekik az életük múlott rajta, hogy elsajátítsák e harcművészetet, és mai követői ezt az életérzést próbálják meg visszaadni táncukkal.

És mi csak ámulunk és bámulunk.

www.capoeirabrasil.hu