Egy igazi frontember: interjú Vörös Andrással

Elég sok műfajba lehetne a Superbutt-ot besorolni: new metal, hardcore, trash-core, stb. Te hogy jellemeznéd a zenéteket valaki olyannak, aki még sosem hallott rólatok?

Tyű, jó kérdés! Annak idején, amikor mi a Budapest Rock'n'Rollt kitaláltuk, akkor az tulajdonképpen stílusmegnevezés volt számunkra és nem egy ilyen szervezet, ami ma, mivel már akkor se nagyon tudtunk neki műfajilag nevet adni. Végülis én azt gondolom, hogy ez rockzene, Rock'n'Roll. Az egy dolog, hogy jóval keményebb, mint amit az emberek általában rockzenének hívnak, de nem tudok rá sehogy se jobbat mondani. Nem azért, mintha ez valami hú, de eredeti lenne, és azért nem lehetne kategorizálni, de nem mondhatjuk azt se, hogy most egy meghatározott stílusirányzatot követünk. Mert tulajdonképpen ezek a stílusok az esetek többségében életmódot és gondolkodási stílusokat jelölnek és nem zenei kategóriát. Ezermillió féle hardcore együttes van az Ignite-tól a Hatebreedig, van aki punkzenét játszik, valaki majdnem, hogy klasszikus metált, de az köti össze őket, hogy ők most milyen elveket vallanak, milyen a világnézetük.
 
Most épp a harmadik albumotokon dolgoztok. Hogy állnak a dolgok ekörül, mikor fog megjelenni?

Igen, tegnap is épp a stúdióban voltam, és lassan kész lesz az anyag. Talán olyan január közepén-február elején lesz tokkal-vonóval együtt a boltokban. Kicsit persze lassabb úgy a munka, hogy közben koncertezünk is. Végülis csak annyit tudok róla mondani, hogy akinek az eddigi lemezeink tetszettek, annak ez is fog tetszeni, és talán tudjuk még ezt a "rajongói tábort" egy kicsit szélesíteni. Azt meg mindig reméli az ember, hogy zeneileg is sikerült valamennyit előrelépnie. Én eddig meg vagyok vele elégedve - végül is, ha rossz számok lennének rajta, akkor nem adnánk ki, akkor még dolgoznánk rajta. Azt persze nem várjuk, hogy ez lesz most az év multi-milliárdos lemeze, vagy valami. Esetleg még külföldön is sikerül kezdeni vele valamit, hiszen még ott is sok a fehér folt.

Ha már külföld, nem tervezitek, hogy Hollandia, Németország, Franciaország és a Benelux államok után esetleg Tengerentúlra is ellátogassatok?

Nézd, ez igazából csak akkor sikerülhetne, hogyha ráakadnánk valami iszonyatosan jó managementre, aki ezt nekünk meg tudná szervezni, mert önerőből ez így lehetetlen volna. Ráadásul Amerikát "meghódítani" még a nálunk ezerszer híresebb nyugat-európai zenekaroknak, mint például a Clawfingernek, vagy a Rammsteinnak sem sikerült igazán. Tehát nem nagyon gondolkodunk most ilyesmiben, inkább Európára szeretnénk koncentrálni.

Amikor megalapítottad ezt a zenekart, már eleve külföldben gondolkoztál? Tekintve, hogy kezdetektől fogva angol szövegekkel dolgoztok.

Igen, mondhatjuk. Én azt gondolom, hogy a mi generációnk célja a rockzenében "hidat verni" Magyarország és a világ többi része közé, megmutatni, hogy itt nálunk is van ilyen és mi is tudunk legalább olyan jók lenni, mint a többiek. Tulajdonképpen az én nemzedékem volt az első, akik már eleve az MTV-n és a nyugati zenék világán szocializálódtunk. Azoknak a fiatalabb bandáknak, mint például a Subscribe, viszont már természetes, hogy ugyanúgy lépjenek fel Bécsben, mint Budapesten. Erre pedig egy kicsit büszke is vagyok - na nem mintha az én érdemem lenne - hogy ezt az utat sikerült megkezdeni.

Rockon és metálon kívül milyen zenéket hallgatsz?

Hát régen nagyon szerettem a klasszikus hip-hop-ot, az olyan keményebb cuccokat, mint mondjuk Dr. Dre-t, vagy Ice Cube-ot ez azt hiszem, a vokál-stílusomon is eléggé látszik. A szervezői munkám kapcsán meg szinte mindenféle zenével kapcsolatba kerülök, a jazztől a világzenén át tényleg mindent meghallgatok. Bulizás szintjén meg akkár Dj Bobo és Dr. Alban is jöhet. (Nevet.) 

Röviden le tudnád írni, milyen volt a Pro Painnel turnézni?

Természetesen fantasztikus érzés volt, hogy egy olyan zenekarral, akiket annak idején a tévében láttunk, most egy buszban utazhattunk. A vicc az, hogy a nagyságrendileg ezen a turnén is csak maximum Kultiplex méretű helyeken játszottunk, szóval nem stadionos koncertekre kell itt gondolni. Tehát ebből a szempontból nagyobb dolog a Tankcsapdával együtt játszani. Persze ettől teljesen függetlenül nagyon szerencsésnek érzem magunkat, hogy a Subscribe-bal együtt kaphattunk egy ilyen lehetőséget. A másik meg maga a turné lebonyolítása volt. Tudod, egy igazi kétszintes, tizennyolc ágyas full-extrás luxusbusszal utaztunk. Az ilyet eddig még csak távolról nyálcsorgatva néztük a Pecsa mögött. Tehát úgy volt az egész, hogy a klub előtt beszállsz a buszba koncert után, alszol, aztán felébredsz valahol 100 kilométerrel arrébb, és fogalmad sincs róla, hogy most hol vagy. Az ember teljesen elveszti a koordinációját, kicsit más a helyzet, mint amikor mi elindulunk a kis rozsdás mikrobuszunkkal, amit felváltva vezetünk. Tehát tényleg furcsa volt, mert valamennyire bele tudtam magam képzelni, milyen lehet, amikor olyan igazi nagy rocksztárok, mint mondjuk a Korn, vagy a Rolling Stones így nekiindulnak a nagyvilágnak. Ami persze nem azt jelenti, hogy bármennyire is bocsánatos bűn lenne ezen túl, ha "Budapest" helyett valaki "Bukarestet" konferálna.

Így fantázia szintjén el tudod képzelni magad nagybetűs nemzetközi rocksztárként?

Fantáziaszinten? (Nevet.) Persze, hogyne. Mármint már túl öreg vagyok ahhoz, hogy ezt így valóra is váltsam. Amikor viszont kint voltunk Németországban egy fesztiválon, és beraktak minket a nagyszínpadra ugyanott, ahol a Motörhead, az Anthrax, a Slayer meg az Iron Maiden játszottak, és már délután kettőkor, amikor mi voltunk fent már kétezer ember állt a színpad előtt, és aztán este a főkoncertet már húszezren nézték, azért át tudta az ember élni, hogy milyen lehet ott fent azoknak, akik miatt az a húszezer ember tombol. Mondjuk azt a totál luxus életmódot már nehezebb elképzelni. Bár pont ennél a németországi fesztiválnál mi is egy négy csillagos szállodában laktunk és direkt fel is keltünk már egy órával előbb felderíteni a szobákat, hogy milyen kis samponok és egyéb izék vannak odakészítve. Meg aztán az is vicces, amikor az ember délben gatyában és terepszínű atlétában lemegy a hallba, és látja, hogy portás akkor is ugyanúgy kinyalja a seggét. Szóval nagyon érdekes belekóstolni ebbe a világba.

Mint szakmabelinek, mi a véleményed a Megasztrárról, illetve általában a tehetségkutató versenyekről?

Az élőzenei tehetségkutatókat mindenképpen hasznosnak tartom, mert a résztvevők rengeted kapcsolatot tudnak kiépíteni, megismerkedhetnek egy csomó "fontos emberrel". Olyan viszont még sosem volt, hogy valaki pusztán egy tehetségkutató alapján karriert csinált volna magának. A Megasztárral meg tudod, az a helyzet, hogy egy nagyon profin megszervezett jövedelmező üzleti vállalkozás. Azokat az embereket, akik oda bekerültek, viszont nagyon tudom sajnálni, ugyanis hirtelen kiválasztják őket a tömegből, hogy akkor most hatalmas sztárt csinálnak belőlük, de ők egyáltalán nincsenek erre felkészülve. Az egy dolog, hogy valakinek jó hangja van, de ez egy szakma, a zenélésen kívül érteni kell a pénzügyektől kezdve a szerzői jogi kérdéseken át egy csomó mindenhez. Ha pedig valakinek csak úgy a semmiből lesz karrierje és egyszer csak azok az emberek, akik eddig a "gallérját fogták", leveszik róla a kezüket, akkor ő nagyon nagyot fog zuhanni. Ha viszont a kezdetektől fogva te magad építetted fel a karriered, apránként, akkor nincs ilyen veszély.

Utolsó kérdés: Kinek fogsz szurkolni majd a foci VB-n?

Azt hiszem, majd valamelyik kisebb csapatnak, akik szimpatikusak lesznek, a "nagyoknak" ugyanis sosem szurkolok. A hoki világbajnokságon viszont mindannyian a szlovákoknak fogunk drukkolni, a B-csoportban meg persze a mieinknek. Igazából a jégkorong érdekel jobban. (Nevet.)

Nos köszönöm szépen a beszélgetést!

Én köszönöm.



www.superbutt.net

www.bprnr.com