Főiskolák Szépe & Mr. College 2008
|
Írta: KOL | 2008. 04 22. |
Az idei nyarunk sem marad izgalmak nélkül. A Főiskolák Szépe versenyén keresztül harmadik éve ismerkedhetünk meg a hazai felsőoktatás elragadó szépségeivel. 2008-ra is tartogattak meglepetést a szervezők, idén az egyetemek és főiskolák legvonzóbb pasijai is versenybe szállhatnak a Mr. College 2008 címért.
A megmérettetés nem kizárólag a külsőségekről szól, a szervezők szándéka, hogy a verseny ösztönző képet adjon a fiatalok motivációiról, a világról alkotott képükről, elképzeléseikről, álmaikról. Mindkét verseny esetében kijelenthetjük, hogy nem klasszikus szépségversenyről van szó. A jelentkezők különböző programokon, fellépéseken vesznek részt - ily módon lesz lehetőségük személyiségük, természetük, adottságaik felfedésére.
A szépek közül is a szebbek kiválasztása idén először, a biztosabb "minőség" érdekében nem fotók alapján történik. A szakmai zsűri egy előválogató (ha úgy tetszik casting) alatt választja ki az elődöntőseket. A két verseny résztvevői ezután együtt készülnek, illetve együtt állnak a közönség elé. Az izgalmas közös programokon keresztül megmutathatják, hogy Ők 2008 legéletrevalóbb hallgatói. Az elődöntő májusban lesz, a döntőt pedig júliusban tartják majd.
A Mr. College 2008. verseny itthon és külföldön is egyedülálló. Olyan fiatal férfiakat keresnek, akik személyiségükkel és megjelenésükkel egyaránt képesek meghódítani a közönséget. Fontos, hogy a Mr. College esetében sem egy klasszikus férfi szépségversenyről van szó. A résztvevők együtt készülnek, illetve együtt állnak a közönség elé a Főiskolák Szépe idei szépségeivel. Az izgalmas közös programokon keresztül lehetőség nyílik egy igazi közösség kialakulására.
Amennyiben szeretnél résztvenni a vetélkedőkön, vagy csak felkeltettük az érdeklődésed, nézd meg az alábbi honlapot: foiskolakszepe.hu.
A jelentkezési határidő május 1; úgyhogy jobb, ha sietsz! A jelentkezéshez kattints ide!