Egy ösztöndíjas élete Kínában Vol.2
|
Írta: Lafi | 2004. 04 22. |
Folytatódnak a kalandok Kínában. „Tudósítónk” legújabb élménybeszámolója és egy kis kínai nyelvlecke az érdeklődőknek.
Az első nehézségek után Márk lassan kezdett hozzászokni az új körülményekhez:
A koleszról magáról továbbra sem tudok elég kifejező dolgokat írni, a Külkeré, de még a PSZF-é is kacsalábon forgó 17 csillagos szálloda ehhez képest. A mosás heti rituáléja talán még említésre méltó: vettem szappan és kézzel tisztábbra mostam, mint mások a hideg vízben forgató mosógéppel.
Mit tanácsolnál azoknak, akik véletlen elvetődnének arrafelé?
Először is egy kis rögtönzött nyelvlecke azoknak, akik beszélnek ezen a gyönyörű nyelven:
Wo yao - ez a yao, az akarni ige, így fejezzük ki, hogy mit is szeretnénk venni, enni vagy bármi mást, de fontos: Soha nem köszönünk meg semmit, és nem köszönünk el! (Ha valaki azonosulni szeretne az igazi kínaiakkal.)
Bu yao - ez, talán látható, az előző ellentettje. Ezzel fejezzük ki, hogy ha nem kérünk valamiből, beleértve az utcán hozzánk, mint nagy fehér főnökhöz rohanó eladókat is. Hiszen itt az utcán is gyakorlatilag bármit meg lehet venni.
Még egy nagyon fontos felhasználási területet szeretnék kiemelni: ha az ember kitéved az utcára, és tegyük fel, hogy az arcszíne egy csöppet elüt a helybeli bennszülőttektől, inkább a fehér szín felé közelítve, akkor nincs az a kis és jelentéktelen kézmozdulat, amire legalább három taxi meg nem állna, csalogatva minket, mint a rosszabb fajta szirének. Sokszor még kézmozdulat sem szükséges. Meg kell szokni, hogy itt mi vagyunk a látványosság. Nos az ilyen taxikat remekül el lehet hajtani ezzel a bizonyos bu yao-val.
És most következik a legfontosabb...
...egy univerzális jel (legalábbis Kínában) véleménynyilvánítástól megszólításig mindenre használható és használt is, bár megfelelő használata sok gyakorlást igényel: eh. Ezt most mindenki próbálja meg jó nagy adag flegmával és utálattal keverve mondani, napi néhány órás gyakorlással hamar mesteri szintet lehet elérni!
Az ételekről. Nos, csak annyit mondhatok, hogy aki szereti a hasát, az jöjjön Kínába, mert itt olyan, de olyan kaják vannak, hogy csak na! Nem kell feltétlenül kutyát enni, bár a lehetőség adott, és a tisztaság - higiénia itt elég ismeretlen fogalmak, de ez semmit nem vesz el az ételek értékéből! Nem mondom, ettem már nagyon rosszakat is, de szerencsére a jók vannak többségben, csak vigyázni kell, hogy a különböző fogásokat megfelelően vegyítse az ember, különben hamar megoldja az esti program kérdését! :) Ja, egyébként képzeljétek, itt nincs csoki!!!
Ha tetszett a cikk tartsátok szemmel az online-t, hisz a kalandnak még korántsincs vége...
/Lada Márk tollából/
A koleszról magáról továbbra sem tudok elég kifejező dolgokat írni, a Külkeré, de még a PSZF-é is kacsalábon forgó 17 csillagos szálloda ehhez képest. A mosás heti rituáléja talán még említésre méltó: vettem szappan és kézzel tisztábbra mostam, mint mások a hideg vízben forgató mosógéppel.
Mit tanácsolnál azoknak, akik véletlen elvetődnének arrafelé?
Először is egy kis rögtönzött nyelvlecke azoknak, akik beszélnek ezen a gyönyörű nyelven:
Wo yao - ez a yao, az akarni ige, így fejezzük ki, hogy mit is szeretnénk venni, enni vagy bármi mást, de fontos: Soha nem köszönünk meg semmit, és nem köszönünk el! (Ha valaki azonosulni szeretne az igazi kínaiakkal.)
Bu yao - ez, talán látható, az előző ellentettje. Ezzel fejezzük ki, hogy ha nem kérünk valamiből, beleértve az utcán hozzánk, mint nagy fehér főnökhöz rohanó eladókat is. Hiszen itt az utcán is gyakorlatilag bármit meg lehet venni.
Még egy nagyon fontos felhasználási területet szeretnék kiemelni: ha az ember kitéved az utcára, és tegyük fel, hogy az arcszíne egy csöppet elüt a helybeli bennszülőttektől, inkább a fehér szín felé közelítve, akkor nincs az a kis és jelentéktelen kézmozdulat, amire legalább három taxi meg nem állna, csalogatva minket, mint a rosszabb fajta szirének. Sokszor még kézmozdulat sem szükséges. Meg kell szokni, hogy itt mi vagyunk a látványosság. Nos az ilyen taxikat remekül el lehet hajtani ezzel a bizonyos bu yao-val.
És most következik a legfontosabb...
...egy univerzális jel (legalábbis Kínában) véleménynyilvánítástól megszólításig mindenre használható és használt is, bár megfelelő használata sok gyakorlást igényel: eh. Ezt most mindenki próbálja meg jó nagy adag flegmával és utálattal keverve mondani, napi néhány órás gyakorlással hamar mesteri szintet lehet elérni!
Az ételekről. Nos, csak annyit mondhatok, hogy aki szereti a hasát, az jöjjön Kínába, mert itt olyan, de olyan kaják vannak, hogy csak na! Nem kell feltétlenül kutyát enni, bár a lehetőség adott, és a tisztaság - higiénia itt elég ismeretlen fogalmak, de ez semmit nem vesz el az ételek értékéből! Nem mondom, ettem már nagyon rosszakat is, de szerencsére a jók vannak többségben, csak vigyázni kell, hogy a különböző fogásokat megfelelően vegyítse az ember, különben hamar megoldja az esti program kérdését! :) Ja, egyébként képzeljétek, itt nincs csoki!!!
Ha tetszett a cikk tartsátok szemmel az online-t, hisz a kalandnak még korántsincs vége...
/Lada Márk tollából/
