Interjú Gönczi Gáborral

A Liszt Ferenc téren, egy kedves kis kávézóban találkoztunk. Meglepetésemre pontosan érkezett, annak ellenére, hogy egész nap egyik helyről a másikra kell rohannia. Természetesen akkor is telefonált, és ez végigkísérte az egész beszélgetést: kb. 5 percenként csöngött valamelyik mobilja - mert persze több is volt neki. Miután kifújta magát, rendelt valami harapnivalót, mert mint mondta, aznap még semmit sem evett (pedig már délután 4 óra volt). Ezután végre megkezdődhetett  maga az interjú, és ő egy-egy falat között kedvesen válaszolt minden kérdésemre.

Először is mesélj valamit a  gyermekkorodról?

Budapesten születtem 1975-ben, és nyugodtan kijelenthetem, hogy igazán boldog gyerekkorom volt. Ez egyrészt köszönhető a családomnak, mert nagyon harmonikus kapcsolatban, szeretetben éltek mindig, és ez kihatott rám is. Másrészt nem voltam az a lázadó típus: mindig szót fogadtam, rendesen tanultam, mindenféle sportot kipróbáltam, de sajnos mára nem maradt semmi az aktivitásomból, mert bizony ellustultam.

Azért biztos követtél el te is valami gyerekcsínyt...

Egyre emlékszem, amikor "piróztunk": az unokatestvéremmel az egyik ruhásszekrényt berendeztük bunkernek, és abban játszottunk. Egyszer ez az eset kicsit elfalujt, ugyanis felgyújtottuk a szekrényt...

Hogyan kerültél a Külkerre?

A gimiben nagyon megszerettem a német nyelvet, és elhatároztam, hogy némettanár leszek. De amikor elérkezett a pályaválasztás ideje, elgondolkoztam, hogy én egész életemben német dolgozatokat akarok javítani? Ebből akarok megélni, minden nap ugyanazt csinálni? Nem!!!Ekkor fellapoztam a Felsőoktatási Tájékoztatót, megakadt a Külkeren a szemem, és eldöntöttem, hogy ide megyek. És jól tettem. Imádtam odajárni, rengeteget buliztunk, nagyon jó csapat alakult ki, némelyekkel még most is tartom a kapcsolatot. Csoporttársam volt például Hajdú Péter, aki most az MTV-nél dolgozik, és Tóth Balázs is, akit biztos szinén sokan ismernek...

Azóta követed az iskola sorsát, részt veszel néha rendezvényeinken?

Bevallom, nem igazán tudok semmit a mostani Külkerről - ezen felbuzdulva gyorsan el is meséltem neki, mi a helyzet manapság (pl. a nyelvoktatás terén) és igencsak meglepődött, mert náluk még minden nap volt nyelvóra, és nagyon jól megtanultak beszélni.
Egy-egy rendezvényre meg szoktak hívni fellépni - különösen a gólyatáborokba, ugyanis van egy együttesem immár 14 éve, a SMILE. Mindig is szerettem énekelni, és ez a zenekar tulajdonképpen a hobbim, velük kapcsolódok ki, és szerencsére sokan keresnek meg különböző ajánlatokkal.

Hogyan kerültél az RTL KLUB-hoz? Mit ér a nagyvilágban a diplománk?

A szakmai gyakorlatomat Németországban végeztem az AIESEC keretében, és itt rájöttem, hogy ezzel sem akarok foglalkozni. Túl unalmasnak találtam, valami kreatívabb munkát képzeltem el magamnak. De valójában ez már hamarabb megfogalmazódott bennem, így harmadévben elkezdtem egy újságíró tanfolyamot, és a suli mellett dolgoztam is. Ahogy lediplomáztam, egyből megpályáztam az RTL -nél (ami még akkor indult) egy műsorvezetői állást, és meg is kaptam; azt hiszem szerencsésnek mondhatom magam. Ennél fogva személyes tapasztalataim nincsenek a diploma értékéről, de évfolyamtársaimon keresztül láttam, hogy mindenki nagyon jó helyen, kiváló pozícióban tudott elhelyezkedni. Tehát szerintem megéri elvégezni ezt a főiskolát, én most is ezt választanám.

Szereted a munkádat, milyen ott a légkör?

Nagyon szeretek itt dolgozni, minden reggel szívesen indulok a munkahelyemre. A híresztelésekkel ellentétben nincs meg az a rossz értelemben vett hierarchia, ahol lenézik az alacsonyabb beosztásúakat, nincsenek fúrások - tényleg barátias a légkör.
Annyi a hátránya, hogy nagyon sokat kell úton lenni, forgatni, és a magánéletmre nagyon kevés idő jut. De valamit valamiért... Enélkül már el se tudnám képzelni az életem. Egyszer besokalltam, és azt mondtam, hogy nem érdekel semmi, csak pihenek. De egy-két nap után már majdnem megőrültem, hiányzott a pörgés, szinte unatkoztam...

Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

Pár nap múlva utazok Malajziába forgatni a Fókusz egyik műsorához. Imádok utazni, ezért folyamatosan keresem a lehetőségeket, hogy kimehessünk valami egzotikus tájra anyagokat gyűjteni. Csak úgy nyaralni már évek óta nem járok. Mindig stábbal együtt utazok, mert úgy érzem, meg kell mutatnom az embereknek mindent, amit lehet.
Hosszú távú terveim nincsenek, csak annyi, hogy amíg lehet, itt maradok és műsort vezetek.

Köszönöm az interjút és további sok sikert kívánok!